Blog a mindennapokra

 

Örömünnep

2018.08.07

Amikor megszűnik az idő, megszűnik a tér, és megszűnsz te magad is.

2014-ben találtam rá az útra, amin azóta is haladok. Kezdetben egy terápia, majd a kundalini jóga mutatta meg egyre mélyebben, hogy ki vagyok én, mi az én valóságom és igazságom. A kundalini mantrák az első percben a szívemig hatoltak. Éreztem, hogy feltöltenek, gyógyítanak. Ahogyan haladtam lépésről-lépésre, egyre kíváncsibbá váltam, hogy az...

Talán még valamikor február, március környékén láttam egy belső képet. Azt láttam, hogy vegán ételeket fogok készíteni több embernek. Már pontosan nem emlékszem hány napra rá, de megkeresett drága barátnőm Bónyai Niki, hogy tart egy elvonulást nyár elején, és úgy alakult, hogy az étel nem megoldott a csoport számára. Bumm!!! Ennyi! ezt hívják...

Üzenet

2018.05.18

Üzenet önmagamnak, üzenet mindenkinek:

Emlékszem anno az óvodában volt egy játékos feladat. Mindenkinek el kellett mutogatnia, el kellett játszania a többieknek, hogy mi szeretne lenni, ha nagy lesz. A fiúk nagy része rendőr, vagy traktoros szeretett volna lenni, a lányok óvónénik, bolti eladók. Nekem már akkor merészebb álmaim voltak. Amikor rám került a sor izgatottan vágtam bele a...

Már jó ideje meditálok arra a témára, hogy "tudom, hogyan adjak teret új dolgoknak, embereknek az életembe, akik minőségi kapcsolódásokon keresztül mutatnak meg számomra új dolgokat magamból, magukból és a Világból". Dolgoztam rajta már sokat, hogy ezt valóban meg tudjam tapasztalni, de a mai nap jött el igazán az a pont, amire azt mondhatom, hogy...

Sokszor halljuk, már nem csak spirituális oldalakról, hogy ha valami, vagy valaki nem tetszik az életben, akkor azt engedjük el. Ez nagyon szép, és jól hangzik, de hogyan kivitelezzük?