Komfortzónán innen és túl

2018.04.02

Már jó ideje meditálok arra a témára, hogy "tudom, hogyan adjak teret új dolgoknak, embereknek az életembe, akik minőségi kapcsolódásokon keresztül mutatnak meg számomra új dolgokat magamból, magukból és a Világból". Dolgoztam rajta már sokat, hogy ezt valóban meg tudjam tapasztalni, de a mai nap jött el igazán az a pont, amire azt mondhatom, hogy valami olyan dologban próbálhattam ki magam, amiről tegnapig nem is gondoltam volna, hogy valaha is részem lesz benne. Szerettem volna a természetben tölteni ezt a hétfői napot, terveztem is egy kirándulást, ami meghiúsult, viszont jött a lehetőség, hogy elmenjek egy via ferrata-t mászni..... 

Elsőre rögtön bekapcsolt az egóm, és nyélből elutasítottam, aztán valami elkezdett bennem motoszkálni, de az egóm győzött, így abban a tudatban aludtam el este, hogy nem megyek. Reggel aztán azon gondolkoztam, hogy nem lehetek ennyire elutasító, hiszen lehet, hogy ez egy kitűnő alkalom arra, hogy ami már a meditációban megvalósult, azt most fizikailag is tapasztalhassam. Végül rábólintottam, és nem kis izgalommal elindultam MÁSZNI. 

A legmélyebb tapasztalásomat és élményemet szeretném itt most megosztani, persze nem szeretnék elsiklani a tény mellett, hogy a környezet és az emberek, akiket ma megismerhettem, csodásak! 

Számomra volt ma egy pont ott a sziklához erősített drótkötélpályán lógva, amikor hozhattam egy komoly döntést, hogy feladom, vagy folytatom. Ugyanis az történt, hogy egy számomra nehéz szakaszon elfogyott az erő a karomból, a lábammal nem találtam olyan helyet, ahol azt éreztem volna, hogy biztonságosan tudok támasztani, amit találtam, onnan le-lecsúszott a cipőm, és mivel a karom már nem bírta el a súlyom, így elengedtem mindent, és "belestem" a beülőmbe. Akkor, ott bennem nem félelem jelent meg, hanem tehetetlenség....hogy ennyi, nem tudom megoldani, nincs tovább út..... Aztán Évi és párja Zsolti, akik a vezetőink voltak, azonnal a segítségemre siettek. Második nekifutásra, úgy, hogy rápihentem, végül túljutottam a szakaszon, viszont hatalmas felismeréseim születtek. Azért is írom le, hogy lássátok, hogy semmi sem véletlen. 

Amit nekem kristálytisztán megmutatott a szituáció, hogy amikor az életedben bármikor azt hiszed, hogy nincs tovább, akkor csak állj meg egy kicsit, nyugodj meg, szedd össze magad, lélegezz, aztán felejts el mindent arról, amit addig hittél magadról, és úgy egyáltalán bármiről, nézz körbe, vedd észre, hogy nem vagy egyedül, fogadd el a segítséget, és nyisd ki végre a szemed, úgy igazán, őszintén, hogy megláthasd, hogy ahol addig azt gondoltad, nincs semmi, nincs út, ott csak venni kell egy nagy levegőt, és tovább menni! 

Határtalan erő birtokában vagyunk, csak elhitettük magunkkal, hogy ez lehetetlen. Hosszú évek alatt felépítettünk magunkban olyan korlátozó hitrendszereket, amelyek nem a fejlődésünket szolgálják. Viszont mindenkinek van lehetősége választani, dönteni. 

Ahogyan a mai nap meghoztam a döntésem, hogy tovább megyek, még akkor is, ha pár perccel előtte azt hittem lehetetlen, úgy fog ez a pillanat emlékeztetni mindig arra, hogy dönthetek úgy, ahogy számomra a legjobb. Emlékeztetni fog az erőre, ami ott van mélyen bennem, és nem feltétlen az izmaim, vagy a fizikai testem tárolja.

Mindent összevetve, csodás napot tölthettem, csodás emberekkel, olyan új tapasztalásban, ami biztos, hogy folytatódni fog az életemben.

Őszinte szívvel ajánlom mindenkinek, hogy lépjen ki a komfortzónájából, fedezze fel ki is ő igazán. A lehetőségek mindenki életében ott vannak, kinek így, kinek úgy. Ne szalasszátok el azt, amit magatoknak adhattok, és amit másoktól kaphattok.

Éljétek meg az élet minden egyes pillanatát, még ha éppen fáj is, mert minden fájdalom és félelem mögött ott van a megoldás.

Szeretettel: Szabina